Városunkban továbbra is hiánycikk a normalitás. Két tervezet is napirendre került a Belvedere lakónegyed kapcsán ugyanazon tanácsülés keretében. Az első szerint a Polgármesteri Hivatal egy kereskedelmi egységet épitene, mert szegény itt élőknek nincs egyetlen üzletük sem az utca sarkán, és egészen a Pandúrok sétányára kell lemenniük vásárolni. Figyelembe véve, hogy munkahelyek sincsenek a negyedben, munkából hazajövet mindenki el tudná intézni …
Olvasd tovább..
A Marosvásárhely Polgármesteri Hivatal idei költségvetésében idén először külön összeg áll a bölcsődék és óvodák rendelkezésére, hogy pedagógiai eszközöket vásároljanak, úgy mint: színes ceruzák, akvarellek, ecsetek, papír, gyöngyök stb. Az általam 2017 decemberében benyújtott és elfogadott határozat alapján a rendelkezés alapján ezekre a célokra elkülönített összeg értéke 1.000.000 Ron, amely karbantartási és egészségügyi eszközök beszerzésére is igénybe vehető. Ebből következően: …
Olvasd tovább..
A júliusi tanácsülésen láthattuk, miért kell 2020-ban a többi új párttal együtt minimum 8 tanácsosi helyet szereznünk. Mivel sokan szabadságoltak, az ülésen csak 18-an voltunk jelen, így a kétharmados döntésekhez (16 szavazat) szükség volt a mi három voksunkra is. Így meg tudtuk akadályozni néhány helytelen/erkölcstelen határozattervezet elfogadását, amilyen például a parkolási szabályzat módosítása, amely diszkriminatív módon számos kategóriának biztosított volna …
Olvasd tovább..