Marosvásárhely Municípium képviseletében Soós Zoltán polgármester
Marosvásárhely Municípium – Közterületfenntartó (ADP)
Maros-megye Prefektusi Hivatala
Maros Megye Földhivatala
Maros Közbirtokosság Szováta

számára

 

Mi, a Szabad Emberek Pártja (POL) Maros megyei tagjai, aggodalmunkat fejezzük ki városunk épített örökségének sorsa kapcsán és kérjük, hogy a város vezetése szolgáljon felvilágosítással a Régi Vármegyeháza néven ismert, a Bolyai utca 5. szám alatt található műemlék-épület jogi helyzetével kapcsolatban.

Az általunk összegyűjtött információk alapján, a következő tények derültek ki:
  1. Az épület egy részének tulajdonosa Szalai György úr volt, akit 1711-ben árulás vádjával elítéltek. Vagyonát a Marosszéki (területi-adminisztratív besorolás, ahova akkoriban városunk tartozott) bíróság elkobozta. Ugyanaz a hatóság birtokba vette az épület többi részét is, majd 1744 és 1745 között kibővítették. 1838-ban Marosszék megvásárolta a szomszédos telket a Református Kollégiumtól, hogy erre a parcellára aztán tovább bővítsék az épületet. Az 1876-os adminisztratív reform idején Marosszék Maros-Torda Vármegye részévé válik, 1943-ig a Maros-Torda Vármegye ispáni (prefektúra) hivatala működik az épületben. 1943 után lakásokat alakítanak ki benne, majd 1981 után a marosvásárhelyi művészek nyitnak benne műhelyeket.
  2. 1999-ben Marosvásárhely municípium a Helyi Tanács határozata alapján az épület adminisztrálását a S.C. Locativ S.A-ra bízza.
  3.  A 2002-es esztendőben megjelenik egy kormányhatározat, amely a helyi adminisztrációk számára előírja a tulajdonukban levő ingatlanok leltározását – ezt ma „Fehér Könyv” néven ismerjük. Ebben a leltárban a Bolyai utca 5. szám alatt található ingatlan úgy jelenik meg, mint
    Marosvásárhely Municípium tulajdona.
  4. A Helyi Tanács javaslata alapján, 2020-ban felvetődik az ingatlancsere ötlete Marosvásárhely Municípium és a Református Kollégium között – a Régi Vármegyeháza (Bolyai utca 5.) képezi acsere tárgyát.
  5. 2022-ben, ugyancsak a Helyi Tanács határozati javaslata nyomán az ingatlan adminisztrációs joga átkerül a SC. Locativ SA-tól a SPUM-hoz
  6. Egy 2021-es dátumozású telekkönyvi kivonaton az ingatlan tulajdonosaként a „Marosszéki Közbirtokosság” szerepel
  7. Egy 2023-ból származó telekönyvi kivonaton (lásd a mellékelt képet) az ingatlan tulajdonosaként a „Maros Közbirtokosság” szerepel.
  8. Leginkább Székelyföldön működött az erdő- és legelőtulajdonosok szervezeti formája, amelyet „közbirtokosságnak” neveztek. Így alakult meg a 16. században az „Ős-Marosszéki Havasok Közbirtokossága”, központi székhelye Szováta lett. Ez később, 1898-ban Maros-Torda Vármegye tulajdonába került, a vagyonát képező ingatlanok adminisztrálását továbbra is Szovátáról intézték. 1950-ben az összes birtokolt tulajdont államosítják, és a román állam tulajdonába kerülnek.
  9. 2000-ben Szovátán megalakul, mint jogi magánszemély (persoana juridica privata) a „Maros Közbirtokosság
  10. Az 1/2000 törvény alapján az egykor államosított vagyonokat visszaadják a kisbirtokosságoknak.

„Hiányzó” információk:

  1. Ha az ingatlan szerepel a „Fehér Könyvben”, mint Marosvásárhely Municípium tulajdona, ez miért nem tükröződik a telekkönyvi kivonaton? Marosvásárhely Municípium tulajdonjoga 21 év alatt miért nem lett a bevezetve a telekkönyvbe?
  2. Hogyan lehetett előkészíteni és a Helyi Tanács elé terjeszteni az 1999, 2000 és 2022 esztendőkben kelt határozattervezeteket, ha az ingatlan tulajdonosa nem Marosvásárhely Municípium volt?
  3. Hogy jelent meg a telekkönyvi kivonaton a „Maros Közbirtokosság”

Minden kételyt elosztandó, arra kérjük a nyilvánosság előtt jelen levelünk preambulumában felsorolt intézményeket, hogy tegyék nyilvánossá az összes olyan iratot, amely bemutatja, miként vált „az aktákban” egy 2020-ban 550.000 euróra értékelt marosvásárhelyi ingatlan tulajdonosává egy szovátai jogi személy!

 

Kelt Marosvásárhelyen, 2023 január 20-án

Szabad Emberek Pártja

Dan Mașca
Elnök

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>