Majdnem két hónappal ezelőtt tettük közzé nyílt levelünket, melyben több kérdést is megfogalmaztunk néhány közintézmény számára a Bolyai (volt Gecse utca) 5 szám alatti ingatlan (volt Megyeháza) telekkönyvi kivonatában megjelent „érdekes” bejegyzések kapcsán.
Egészen pontosan arra voltunk kíváncsiak, miként „lett” papíron az épület tulajdonosa a 2000-ben Szovátán létrehozott Maros Közbirtokosság. Erre a nyílt levelünkre semmi választ nem kaptunk.

Ma viszont megjelent egy közlemény a Polgármesteri Hivatal FB oldalán mely szerint a Kataszteri Hivatal törölte az épület Telekkönyvéből az utolsó bejegyzéseket, és „visszatérünk” a régi vagyis az eredeti Telekkönyvhöz.

Helyeseljük a Kataszteri Hivatal azon döntését, mellyel megszünteti a 141014-es Telekkönyvet és úgy értelmezzük, hogy ezzel elismerték, hogy „hibáztak”. A logikus kérdés ami innen következik, hogy ki és miért „hibázott” és milyen következményei lesznek ennek?

Az is „érdekes”, hogy az utóbbi időben ez az egyetlen közlemény a hivatal oldalán ami kizárólag románul jelent meg, mintha a magyar követőket nem érdekelné az ügy.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>