Románia legaktívabb helyi tanácsosa Hat évig (2016-2022) volt marosvásárhelyi helyi tanácsos, ez idő alatt 40 helyi tanácsi határozatot kezdeményezett, amelyek közül 30-at elfogadtak, annak ellenére, hogy a POL mindig ellenzékben volt, így ő lett a legaktívabb helyi tanácsos Romániában. Emellett több tucat módosító indítványa és több száz felszólalása volt a plenáris üléseken és a bizottságokban. Az általa kezdeményezett és elfogadott, …
Olvasd tovább..
Széles körű nyugati tapasztalatokkal rendelkezik, úgy a menedzsment, mint a kutatás terén. A doktori fokozatát 2003-ban szerezte meg a Chicagói Egyetemen, disszertációjának címe: „Solidification in Supported Lipid Bilayers” Ugyancsak ezen az egyetemen oktatott 1997 és 1999 között. A menedzser Adrian Muresan több olyan vezetői funkciót is magának tudhatott Hollandiában és Romániában, ahol nagy számú alkalmazottakat kellett irányítani, és munkájukat összehangolni. …
Olvasd tovább..
A Helyi Tanács utóbbi éveinek legnagyobb sikerének számít, hogy megnyerte azokat a pályázatokat, amelyek a marosvásárhelyi tömegközlekedést alapjaitól újítják meg. Ez az összes párt együttes erejének, a Helyi Tanácsnak és a Polgármesteri Hivatal alkalmazottainak (különösen a Közterületfelügyelő adminisztrációnak és az Európai Alapok Igazgatóságának) köszönhető, akik tiszteletre méltó módon működtek együtt ezen a területen. A POL-nak is megvolt a saját szerepe, …
Olvasd tovább..
Ami a Helyi Tanács üléseit illeti a júliusi hónap igazán gazdag volt, mégsem valósult meg semmi. Miért? Azért, mert az RMDSZ és a PSD kétszer is elhalasztották a költségvetés módosítását, mivel az nem úgy nézett ki, ahogy a két párt szerette volna – az a két párt, amely mostanság mindenféle reformokat mímel. A POL nem ért egyet sem a polgármester …
Olvasd tovább..
Megviselte a kánikula Dortin Florea polgármestert, aki a legutóbbi tanácsosi gyűlésen azzal a határozati javaslattal állt elő, hogy Marosvásárhely kerüljön ki a Metropolisz Övezet Egyesületből. A minden szempontból illogikus projektet a tanácsosok többsége visszautasította, mindhárom POL-képviselő ellene szavazott. Valójában minden a polgármester büszkeségétől indult, akit nem ismertek el a szóban forgó struktúra istenének, és nem tudott a szokott diktatórikus módján …
Olvasd tovább..
A POL városi tanácsosai benyújtottak egy újabb tanácsi határozattervezetet, amely első lépésként előírja Marosvásárhely bebetonozott/leaszfaltozott parkolóinak fákkal való beültetését. A javaslat szerint a talajszinten levő parkolók területén minden három autóra jusson legalább egy fa. Ez érintené a közterületeken levő parkolókat, valamint a magánterületeken kialakított parkolóhelyeket egyaránt. Ha minden terv szerint halad, a 30 napos közvitára való bocsátást követően a tervezetet …
Olvasd tovább..
Lupta pentru democrație nu e ușoară, mai ales când ești în Opoziție. Asta însă nu mă oprește să continuu și, forțat de împrejurări, să mă transform și în jurist de ocazie. În data de 29 iunie 2017, se adoptă HCL nr. 208/2017 privind aprobarea Regulamentului de Organizare și Funcționare a Consiliului local Municipal Tîrgu Mureș. Consider că prin adoptarea acestei …
Olvasd tovább..