A Szabad Emberek Pártja (POL) nevében ezúton köszönetet szeretnénk mondani azoknak a választópolgároknak, akik azonosulni tudtak az általunk képviselt elképzeléssel, projektjeinkkel, programunkkal, és megtisztelték jelöltjeinket bizalmukkal azáltal, hogy rájuk voksoltak a vasárnapi helyhatósági választáson.

Kevesebb mint egy év telt el megalakulásunk óta – első választási megmérettetésünket követően a választói akaratnak megfelelően három városi tanácsosi mandátumot szerzett a POL Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson pedig két tanácsosunk lesz a helyi tanácsban. A polgármesterjelöltek rangsorában ugyanakkor a Dan Maşca által elért harmadik helyezés – a leadott érvényes szavazatok 9,2 százalékának megszerzésével – bizakodásra ad okot számunkra az elkövetkező választások tekintetében.

Ugyanakkor kiemelnénk a Maros megyei tanácsosi listánkkal elért 4,45 százalékos eredményünket is, amelyet olyan körülmények között értünk el, hogy a POL a 102 megyei körzetből csak 3 körzetben indított helyi tanácsosjelölteket – Marosvásárhelyen, Marosszentannán és Oláhkocsárdon.
A jövőre nézve a POL elsődleges célja elkezdeni a városi tanácsban a tárgyalásokat annak érdekében, hogy az elmúlt hónapokban bemutatott és közvitára bocsátott projektjeinket valóra váltsuk.

Tisztelettel,
Dan Maşca,
a Szabad Emberek Pártjának elnöke

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>