A POL városi tanácsosai benyújtottak egy újabb tanácsi határozattervezetet, amely első lépésként előírja Marosvásárhely bebetonozott/leaszfaltozott parkolóinak fákkal való beültetését. A javaslat szerint a talajszinten levő parkolók területén minden három autóra jusson legalább egy fa. Ez érintené a közterületeken levő parkolókat, valamint a magánterületeken kialakított parkolóhelyeket egyaránt. Ha minden terv szerint halad, a 30 napos közvitára való bocsátást követően a tervezetet elvileg az augusztusi rendes tanácsülés napirendjére fogják tűzni. Addig is bárkitől szívesen várunk építő jellegű hozzászólásokat, javaslatokat Facebookon vagy itt lehet elküldeni: http://szabademberek.com/kapcsolat/.
A határozattervezett rövid összefoglalója:
A nap sugárzásának kitett bebetonozott/leaszfaltozott felületek nyomán úgynevezett „városi hőszigeteket” alakulnak ki, ezeknek hatása pedig egyenes arányban növekszik a felületek nagyságával. Ezeken a felületeken a nyári meleg napokon a hőmérséklet könnyen meghaladhatja a 60 Celsius fokot is, azt eredményezve, hogy mind a levegő, mind az itt parkoló autók belseje sokkal forróbb lesz, mint egy árnyékos, szellős helyen. Ez azt jelenti, hogy azok az emberek akik itt tartózkodnak egy fokozott „hő-stressznek” vannak kitéve a kánikulában, ami rosszullétet, szédelgést és akár meglevő egészségügyi próblémák felerősödését is eredményezheti.
„A fásításnak, a zöldövezetek kialakításának jelentős szerep juthat a nyári hőterhelések csökkentésében a városon belül. Ezek a – gyakran öntözött – párologtató és ezért hűvösebb felszínek különösen a dél körüli órákban fejtik ki kedvező hatásukat.”
(Unger János – A városi hősziget-jelenség néhány aspektusa)
Jól működő irányelvek alapján, szakszerűen ültetett és karbantartott fák lombjai nagy mértékben hozzájárulnak árnyékukkal a napsütésnek kitett felületek csökkentéséhez, ami egy sokkal szellősebb és kényelmesebb zónát eredményez, mind fizikailag, mind látvány szempontjából. Ugyanakkor a parkolófelületekben elültetett fák az autók által kibocsátott szennyeződés szűrésével, friss oxigén kibocsátással tisztább levegőt és egészségesebb környezetet eredményeznek. Megjegyzendő, hogy az egészségre nagyon ártalmas 10 mikrométer és annál kisebb méretű port és szennyeződést, amelyek koncentrációja egyenes arányban növekszik a járművek mennyiségével, csak és kizárólag a fák dús, zöld lombozata tudja megszűri.
A kép egy bevásárlóközpont parkolóját ábrázolja a projekt megvalósítása előtt és után.
A parkolókban elültetett fák meg kell feleljenek bizonyos előírásoknak, őshonos fajok kell legyenek, amelyek megfelelő nagyságú lombkoronát növesztenek a minél nagyobb árnyékos felület biztosításához, magas só- és szárazságtűrő képességgel rendelkeznek, valamint jól alkalmazkodnak a kompakt talajhoz.
A teljes határozattervezet szövege itt olvasható:
A projektet összeállították: Radu Bălaş és Ungvári István Csongor.
Köszönjük a hozzájárulását: Klaus Birthler, Sc. Gisolution & Map SRL-D.
dr. Felméri Judit says:
Nagyszerű kezdeményezés! Szívből remélem, hogy meghallgatásra talál.