Marosvásárhely, 2017.08.16

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A 2016-os helyhatósági választások óta eltelt időszakban a POL önkormányzati képviselői voltak az egyedüliek, akik több mint egy éven keresztül tiltakoztak nyilvánosan annak a helyzetnek törvénytelen és erkölcstelen mivolta végett, amikor egy érdekellentét miatt összeférhetetlennek nyilvánított és bármilyen köztisztviselői vagy választott tisztségviselői funkció betöltésétől eltiltott személy továbbra is közhatalmi feladatköröket lát el. Nevezett személy kénye-kedve szerint befolyásolta a döntéshozatali folyamatokat és legitim köztisztviselőkre háruló feladatokat látott el, ellenszegülve két jogerős bírósági végzésnek.

Claudiu Maior törvénytelen módon avatkozott be a helyi önkormányzat munkájába, „a polgármester személyes tanácsadója” szerződéses jogviszonyával önkényesen visszaélve. Továbbá: mind a nagy nyilvánosság előtt, mind az üzleti életben, a helyi sajtóban közpénzből fizetett hirdetésekkel építette magáról folyamatosan egy törvények felett álló érinthetetlen „felső vezető” imázsát, ezzel is kimutatva megvetését a törvényes eljárásokkal szemben. A helyi önkormányzat intézményének saját személyes érdekeinek való alárendelésével álláspontunk szerint Claudiu Maior egy demokratikus társadalom és egy jogállam működésének alapelveit szabályosan lábbal tiporta. Mindezt azonban nem tehette volna meg Dorin Florea támogatása és jóváhagyása nélkül, aki Marosvásárhely megyeszékhely törvényes képviselőjeként Claudiu Maior-t előbb személyes tanácsadójának kinevezte, ezt követően pedig a város képviseletének jogát és a polgármesteri teendőket ténylegesen kiszervezte számára oly módon, hogy egy közhatalmi státusból fakadó jogkört törvénytelen módon gyakorolhasson, mind a polgármesteri hivatal intézményén belül, mint a nagy nyilvánosság előtt.

A felsorolt tények tükrében határozottan követeljük, hogy Marosvásárhely polgármestere haladéktalanul helyezze hatályon kívül a 2016. június 24-i 1838 számú polgármesteri rendeletet és a lehető legrövidebb időn belül bontsa fel a Claudiu Maior-ral megkötött munkaszerződést!
Marosvásárhely polgármestere ezzel a magatartásával egyébként egy súlyos vezetési és morális válságot idézett elő azáltal, hogy jóformán nem is volt jelen, egy közügyektől eltiltott személyre rábízva a város vezetését. Emiatt azt kérjük a polgármestertől, hogy fontolja meg és tegye mérlegre a polgármesteri tisztségéből való lemondásának időszerűségét és ezáltal új választások kiírását a Marosvásárhelyen.

Mindemellett helytelenítjük és egyben elítéljük a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Romániai Magyar Demokrata szövetség (RMDSZ) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi képviselőinek azt a magatartását. Dacára annak, hogy a POL helyi tanácsosai számtalanszor adtak hangot tiltakozásuknak az eluralkodott állapotokkal szemben, a felsorolt pártok tanácsosai közül többen is azt állították, hogy Claudiu Maior „teljesen törvényes keretek között” tevékenykedik mind a szakbizottságok, mind városi tanács nyilvános ülésein.

Ezért felszólítjuk a marosvásárhelyi városi tanácsban jelenlévő pártok vezetőit, hogy alaposan értékeljék át eddigi hozzáállásukat és a jövőben tisztességes és feddhetetlen képviselőket küldjenek a városi tanácsba. Ez az egyetlen módja annak, hogy Marosvásárhely mielőbb visszatérhessen a normalitás talajára. Teljes mértékben elfogadhatatlannak tartjuk ugyanis a közpénzek elköltésének eddigi gyakorlatát, amelynek betudhatóan jó ideje egyes pártokon átívelő érdekcsoportok férnek ma hozzá az adófizetők pénzéhez ahelyett, hogy a közpénzeket ténylegesen a városlakók és a marosvásárhelyi közösség javára fordítanák végre.

Dan Mașca
a POL elnöke

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>