május 27, 2019

Ki nem akarja megoldani a parkolási gondokat?

Kitalálták, senki. Sem a Polgármesteri Hivatal, sem a tanácsosok többsége. Az április tanácsülés napirendjén szerepelt a Szabademberek Pártjának egy három tervezetből álló csomagja mellyel a főtéri akut parkolóhelyhiányt szerettük volna orvosolni. Az első a tervezett mélygarázsról való lemondásról szólt, a másik kettő pedig tárgyalóbizottság felállításáról, melyek a Nemzeti Színház mögötti magánterületek valamint a Maros Mall melletti „gödör” megvásárlását kellett volna …

Olvasd tovább..
március 13, 2019

Normalitás – nem mentek át a költségvetés számára káros tervezetek

A februári ülésen nagyjából a POL szájaíze szerint alakultak a dolgok, legalábbis az igazán fontos ügyekben. Előszőr is, nem mentek át a sűrgősségileg beterjesztett javaslatok, melyeket szokás szerint néhány perccel a gyűlés kezdete előtt toltak az orrunk alá. Úgy néz ki, hogy a januárban sűrgősségi eljárásban megszavazott 90 milliós kölcsön után, melyet időközben a prefektus megtámadott, tehát megint igazunk volt …

Olvasd tovább..
december 7, 2018

Szemléletváltás a marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban?

Miután évtizedek óta kizárólag a személygépkocsi tulajdonosok érdekeit tartották szem előtt, a Városi Tanács novemberi soros ülésén elfogadtunk egy tervezetet mely szerint átalakítják a Dózsa György utca szerkezetét, külön sávot hozva létre a közszállítás számára. Gyakorlatilag a Termés utca és az Állomás téri körforgalom között mindkét irányban lesz egy-egy, a másik kettőtől fizikailag is elválasztott buszsáv, amelyet majd használhatnak a …

Olvasd tovább..